|
Témaindító hozzászólás
|
2021.03.16. 10:06 - |
 |
[24-5] [4-1]
Miután mindannyian megjelentetek a Lobbyban, a személyzet mindenkinek egy reggeliként funkcionáló turmix-szal kedveskedett. Bria és a csapata szorgosan osztották ki a jelenlévők között a frissítőket. Volt a tálcákon Oran Berrys, Sitrus bogyós, de egyszerű ananászos püré is. Nemsokára Honey is megérkezett, köszöntve a jelenlévőket.
- Gratulálok a feladatukat elvégző koordinátoroknak! Remélem laktató volt a vacsora, és tanultatok is valamit a tegnap történtekből. De mint ahogy tudjátok, nem szeretem beszélgetéssel fecsérelni az időt. A mai napot egy meglepetéssel kezdjük. - mondta, majd csettintett egyet, mire két komornyik nekitámaszkodott a vastag ébenfa ajtóknak és úgy tárta ki a szárnyakat. A reggeli napfény egyenesen a lobbyba sütött a gigászi ajtók helyén. A szemet bántó sugarakat ha leküzdöttétek, egy nagy meglepetésben lehetett részetek. A kúria egész előudvarát átalakították. Az eddig megszokott macskaköves utat keresztül-kasul vágta egy óriási színpad, ami előtt 6 díszes szék foglalt helyet egymás mellett. A székek támlájára gyöngybetűkkel a nevetek volt vésve. Balról jobbra: Milos, Panki, Massa, Foxy, Arisztid és Shiro. A komornyikok és Honey kitessékeltek benneteket, és ti a kijelölt helyen le is tudtatok ülni. A színpad teljesen üres volt, azon az egy személyen kívül. Valaki háttal nektek csücsült azúr gúnyában. Csak ezüst hajzuhatagából, és [csicsás, kék ruhájának] fátyolos gyönyöréből lehetett következtetni, hogy egy nő ül a színpadon. Bria és a személyzet a kúria nyitott ajtajából figyelték a történéseket. Honey mögöttetek állt meg, pont középen. Massa és Foxy vállára helyezte a kezét, de mindegyőtökhöz szólt.
- Most olyant fogtok látni, amit még eddig soha. Készüljetek, mert utánoznotok kell. - mondta, majd jelezte Briának, hogy készen állnak, indulhat a műsor. A Butler lány egyenruhájában tipegve szaladt a színpad mögött felhúzott pavilonhoz. Ti az építményből ülő helyzetből csak a tetején elhelyezett ponyvát láthattátok. Nemsokára oldalról felsétált a színpadra egy egész zenekar. A színpad hátsó részén ültek le, és pár másodperc múlva egy [zenét] kezdtek el játszani. A felkelő nap sugarai lassacskán elkezdtek melegebben sütni, ezzel lágyan simogatva a bőrötöket. A lány felállt a színpad közepéről. [Felétek fordult], és elkezdett énekelni. A hangjától Honey karján libabőr futott végig. Ahogy énekelt, lágy mozdulatokkal előhalászott egy pokelabdát a ruhájából, és úgy tartotta a feje felé, mintha a világ legbecsesebb kincse lenne. A labdából szerteágazó fény áradt ki, tökéletesen beleilleszkedve a háttérben emelkedő nap narancsszín sugaraiba és az égitest formájába. A színpadon egy kecses Vaporeon jelent meg. Bár a fehérhajú lány nem adott neki utasítást, valamilyen varázslatosnak látszó módon mégis kommunikáltak egymással. Az egész maga volt a varázslat. Vaporeon gyönyörű, ruganyos teste egy kellemes, lágy mozdulatsort hajtott végre. Úszóját felemelte a trénere elé, és így szökkent körbe-körbe miközben a nedves bőrén úgy csillogott a napfény, mintha csak játszani szeretne veletek. A gazdája egy pillanatra sem hagyta abba az éneklést. Néhány pillanat múlva langyos esőcseppek kezdtek el sötét foltokat alkotni a fa színpadon, bőrötöket pedig lágyan frissítették fel. Vaporeon esőtáncot használt. Teste elkezdett halványkéken fényleni, és szinte sugárzott belőle, hogy mennyi életenergia szállt belé a vízelszívás képességét használva. Felemelte fejét, és a lehulló esőcseppeket egy mozdulata segítségével egy hullámzó gömbbe gyűjtötte. A Vízpulzust aztán fellőtte a levegőbe, és utánaugrott. A farkával egy szaltó után szétcsapta a víz alkotta, sebesen örvénylő gömböket, majd földet érvén az ebből lehulló cseppekre koncentrált hidegkéken világító szempárjával. A fején található hártyagallért előre csapta, így kitárva azt körülbelül a másfélszeresére, majd az előző támadásából maradt a napfény miatt narancsosan csillogó víztömeget gyűrűkbe gyűjtötte maga köré az Aquagyűrű mozdulatával. Mindezt úgy, hogy a mellette éneklő koordinátor egy szót sem szólt. A műsor klimaxaként a farkára ugrott, és azzal tartotta meg magát a levegőben. A körülötte fénylő, köríveket leíró buborékozó vizet felküldte a magasba, és egy szivárványszín sugárral lefagyasztotta. Miközben azok zuhantak le, a farkáról a mellső lábaira ugrott, kvázi azokon állt. Így a hátsó lábai és a farka a levegőből aláhulló jégkarikákat ügyesen kapkodták el. A lány mosolygott, és meghajolt. A személyzet, Bria és Honey is tapsviharban tört ki, ahogy az elpirult lány pár meghajolás után leszaladt a szimpadról, és a pavilon felé vette az irányt. Honey előrelépett, és helyet cserélt az előbbi szereplővel. Egy mikrofont erősített a maszkjához.
- Az imént Sophia Haugent láthattátok, Valerie contestmester lányát. - jelenti ki. Többetek is ledöbbenhet ezen, akik Kanto régióból jöttek, hiszen köztudott, hogy Valerie évek óta eltűnt. És még egy lánya is van? És ha ilyen tehetséges, miért nem szerepel a contestvilágban?! - A mai feladatok részeként egy bemutatót kell tartanotok. A színpad mögött elhelyezett pavilonban ingyen és bérmentve látnak el benneteket a mostani alkalomra pecséttel és labdakapszulával. Az első bemutatóra 12:00 órakor kerül sor! Pontozzuk a bemutatókat, és a tét nem más, mint a legegyedibb bemutatót előadó koordinátor számára 2000$! Addig is jó felkészülést! - sokkol le titeket a hirtelen jött hidegzuhannyal, majd a szokásos módon úgy sétál el, mintha nem éppen a számotokra a világot jelenthető, ijesztő dolgot jelentette volna be.
// Ebben a körben bemutatót kell tartanotok. ^^ A sorrend teljesen lényegtelen, írjon mindenki, amikor tud. Az egész bemutatót írjátok majd le. Ha esetlegesen más előttetek szerepel, annak az előadását is beleírhatjátok. Ebben a bemutatóban az lesz a különleges, hogy ti magatok írhatjátok le hogy mi történik, nem bíró által lesz vezetve. Természetesen ésszerű határokon belül. Amennyiben nem kivitelezhető a regisztrált pokemonjaitokkal egy normál bemutató, keressetek meg priviben, és adok engedélyt esetlegesen a nem regisztrált pokemonok használatára is ebben az egy körben. Pecsétre most nem lesz szükségetek, mert az NKK ingyenesen biztosít nektek erre az egy bemutatóra. Ez jó gyakorlás lesz a közelgő Contestre. ^^ // |
A Lobbyba nem én érkeztem elsőnek, de úgy véltem felfedezni nincs még itt mindenki. Apró megnyugvást jelentett a lelkemnek, hogy nem utolsóként értem ide. Leültem inni egy italt, különös érzés volt bennem, hiszen mint, valami sosem látott hurrikán kavarogtak bennem a különböző emóciók. Egyik pillanatban összeszorult a gyomrom és úgy éreztem annyira izgulok, hogy fel sem fogok tudni kelni innen, másrészt kifejezni is nehéz lett volna mennyire vártam ezt a hetet, és azt, hogy lássam hol tartok a többiekhez képest!
Majd pár perc múlva egy helikopter hangjára leszünk figyelmesek. Bria nagy izgalommal, közli, hogy valakik megérkeztek. 7 fő sétál be a díszes ajtón, közülük vannak, akik ismerős arcok. Már csak azért is, mert például Honey is itt van, aki mint táborvezető mondott pár szót nekünk. 5 NKK tréningdivízió taghoz van szerencsénk. Szerencsénk? Az majd később kiderül! Ahogy azt már sejtettük, testi, lelki, és szellemi edzésekben, felmérésekben lesz részünk! Tehát aki itt jól akar szerepelni, be kell dobnia mindent! Ahogy körbenéztem csakis elszánt, mindenre elhatározott szempárokat láttam! Mindenkiből sugárzott a magabiztosság, és az energia. Viszont nem is várt kevesebbet az ember a legerősebb generáció 10 tagjától. Az első feladathoz kiderült párosával beosztottak minket, így 5 párt létrehozva, és mindegyik párt egy NKK tag fog felügyelni. Az első felügyelő Cindy, egy rövidhajú szőke hölgy, határozott megjelenéssel. Aki hozzá kerül: Pankii, és Massa. Váo, micsoda mázli! 1 emberrel barátkoztam eddig össze, és pont vele kerülök egy csapatba. Azt gondolom így jóval egyszerűbben össze tudunk majd dolgozni! Miután beosztott mindenkit, egy nagyon fontos dolgot közöl még:
- Ínycsiklandó vacsorával várunk titeket az este! De persze csak abban az esetben, ha sikeresen elvégzitek a feladatot!
Tehát a vacsoránk a tét… így tényleg eléggé edzőtáboros feelingje van ennek az egésznek!
- Kövessetek! – szólt ránk határozottan Cindy, én pedig Pankiira mosolyogtam, majd bólintottam jelezve, hogy indulhatunk a közös kalandra. |
- Örülök, hogy egy csapatba kerültünk! Szerintem jól össze tudunk majd dolgozni! - töröm meg a csendet séta közben.
- Igen, egyetértek és én is örülök! - mosolyogtam rá szendén a srácra. - Ki gondolta volna, hogy végül egy csapatba kerülünk? Kicsit mókás egyébként!
- Igen, igen a sors iróniája, hogy egymás mellé osztottak be minket! A többi csapat is elég erősre sikerült, sok nagyszerű koordinátor van itt! Szerinted mi lesz a feladatunk? :D - kérdeztem az újdonsült csapattársamat.
- Őszintén? Még ötletem sincs. De azt figyelembe véve, hogy a vacsoránk a tét nagyon egyszerű nem lehet, de rémelem azért megbirkózunk vele. Neked valami tipp? Valami kis információt nem hallottál véletlen valahol?
- Hát sajnos semmi infóm nincs, legalábbis azon kívül amit te is látsz! - nézek óvatosan a trénerünk felé. - Elég szigorúnak fest Cindy!
- Ezzel egyet kell, hogy értsek... De ez csak az első benyomás, talán kedvesebb lesz, vagy ne reménykedjek? - nevettem fel halkan.
- Adjuk meg neki az esélyt, hogy a tekintélyt parancsoló megjelenés, hátha egy vajszívű belsőt takar! - mosolyogtam.
- Talán így lesz, végülis nem lehetetlen! Ohh, nézd, egy limuzin! - egy pillanatra megállva elképedten néztem végig a járművön. - Hát ilyenben sem utaztam még.
- Huha de gyönyörű, én sem utaztam még ilyenben soha! - csodálom az előttünk álló gyönyörű járművet.
- Szerintem nézzük meg belülről is! Hisz úgy tűnik ez a mi limuzinunk erre az útra. –mondta Pankii, mivel egyetértettem vele, elfoglaltuk helyünket az autóban.
A körülbelül félórás utunk csodásabbnál, csodásabb tájakon vezetett keresztül álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szép ez a régió. Míg végül megálltunk. Cindy elmondása szerint, nem messze innen találni fogunk egy barlangot, melyben egy vad pokémont kell megszelidítenünk! Váo, ez aztán nem hangzik túl könnyűnek így elsőre, és nagyjából a társam arcáról is ezt lehetett leolvasni. Most aztán meg lehet majd mutatni milyen erősek is vagyunk!
A barlang bejáratához érve azonnal szembetűnő volt, hogy itt bizony nem szokványosak a látási viszonyok.
- Itt aztán jó sötét van! Sajnos nincs nálam semmi eszköz amivel világítani lehetne. Nálad van valami esetleg, ami segíthetne? –kérdeztem Pankiit.
- Sajna, nekem sincs lámpám. - sóhajtott fel szomorkásan, mikor befejezte az oldaltáskájában való keresgélést. - Ezesetben csak a tűz Pokémonjaink maradtak, nem igaz? Bár én személy szerint óckodom Ponyta előhívásától…
- Se baj, akkor majd a kis pénztárca tolvaj segít nekünk! Gyere elő Kid! Mutasd meg magad a legújabb barátunknak és aktuális csapattársunknak! |
Kid saját maga stílusában „bemutatkozott” Pankiinak. Előre haladva, 3 út tárult elénk melyből azt választottuk, ami mentén egy a folyó folyik. Továbbhaladva 2 Zubatba botlottunk, amin őszintén nem lepődök meg, hiszen egy barlangban voltunk. Pankii Kojiro-t, én pedig Lokit választottam a harchoz. A Zubetek nem jelentettek különösen nagy problémát, azonban egy hatalmas, félelmetes hangra lettünk figyelmesek. Egyből visszahívtunk mindenkit, Kid-et pedig magam mögé állítottam. Egy hatalmas Ryhdon kerül elő a barlang belsejéből, és azzal a lendülettel eltiporja Pankiit. Ebben a pillanatban elég szánalmasnak éreztem magam, amiért nem tudtam megvédeni Őt. Amit ezután láttunk azért megszakadt a szívünk, Ryhdonon egyértelműen olyan sebeket véltünk felfedezni, amik nem másik pokémontól, hanem a világ legkegyetlenebb élőlényeitől vannak: az EMBERektől! Eszünk ágában sem volt harcolni Rhydonnal, jelezve számára ezt, letettük a pokélabdáinkat a földre. A zaklatott pokémon a kijárat felé vette az irányt, közben Cindy jelentést kért, úgyhogy elmondtunk neki mindent. Kiérve a világosba láthatjuk, hogy Rhydon sokkal rosszabb állapotban van , mint elsőre gondoltuk. Ő egyértelműen támadó szándékkal lép felénk, a mi reakciónk erre, hogy még Kid-et is visszahívom. Nem akarunk vele harcolni, segíteni szeretnénk neki! Akkor sem fogjuk bántani, ha ez miatt nem kapunk vacsorát! Amikor dühösen felénk ront lepörög az életem előttem, ám egyszer csak megáll. Értetlenül nézek magam elé, majd valami olyan dolgot veszek észre ami után a könnyeimmel kell küzdenem nem pedig Rhydonnal. Bébirhyhornok voltak a lábunknál. Szegény pokémon csupán a kicsiket védelmezte az utolsó lehelletéig. Elképedve nézünk egymásra Pankiival. Szerencsére sikerült elhitetni, Rhydonnal, hogy segíteni akarunk, Ők pedig segítségre szorulnak. Majd el is ájult szegény pára, közben a mentőosztag megérkezett. Cindy közölte velünk sikeresen teljesítettük a feladatot, ezért részt vehetünk a vacsorán.
Kimerítő nap végén résztvettünk életem eddigi legjobb, legfinomabb vacsoráján. Természetesen mindenkire gondoltak az edzőtábor szervezői, úgyhogy Lokinak, Kidnek és Vidnek is jutott pár finom falat. Viszont azt gondolom, ma sokkal többet nyertem, mint egy vacsorát! Azt hittem már rengeteget tudok erről a világról, de a pokémonok mindig rádöbbentenek arra, milyen kicsi és milyen halandó vagyok hozzájuk képest és mennyi mindent kell még tanulnom, ha a legjobb akarok lenni. Egyszerűen nehéz jelzőt mondani rájuk! Csodálatosak! |
Mikor meghallottam hogy csapatokra osztanak minket, kicsit megszeppentem. Nem vagyok valami szociális típus, és jó beszélgetőtárs sem, ezért is szeretek egyedül dolgozni jobban. Ennek ellenére jól kijöttem a társammal, José-vel. Megörültem hogy milyen csinos vezetőt kaptunk, de sajnos hamar le is lankadt a kedvem, amikor kiderült hogy mennyire mogorva nőstény. Ezek után egy szörnyen zötyögős úton fuvarozott is minket, amitől előtört az utazási betegségem is. De kibírtam, mert még a végén engem basz le hogy összehányom a csotrogányát. Egy elhagyatott, furcsa helyre vitt minket. Először azt hittem hogy el akar tenni láb alól, vagy valami hasonló, de amikor levitt a föld alatti járatba, elámultam. Igazán nagy kedvelője vagyok a történelemnek és az új dolgok felfedezésének, ezért jobb kedvre is derültem, annak ellenére hogy itt-ott pofánvertem volna Audrey-t. Úgy vártam, hátha látunk valami különleges, vagy ritka pokemont, vagy akár egy foszilliát. Először egy falba ütköztünk, ahonnan egy igen cseles találós kérdéssel kellett tovább haladni. Nagynehezen meg is oldottuk a feladatot, amit egy kabutopsot istenként imádó civilizáció alkotott. Úgy tűnt nagyon obsessed volt ezzel a vezetőnk. El is érte a karma, jól belelépett a futóhomokba! De annyira lelketlen nem vagyok, ezért kihúztuk belőle, erre még csak egy köszönet se! Hmpf, ott rohadjon ketté. De nem érdekelt, továbbsétáltunk, amég egy oltárhoz nem értünk. Itt szakatt el a hurok. Azt kérte tőlünk Audrey, hogy a pokémonjaink életerejét használjuk fel hogy a hülye kis ősbogara feléledjen. Itt elmondta a tragikus történetét, ami habár megható volt, nem mentség arra, amit tenni készült, és tett a saját pokémonjaival. Megküzdöttünk vele, amit kicsit élveztem is, hogy elverhetjük. Már a találkozás legeleje óta idegesített a nő. De komolyan, legszívesebben elásnám! Sikerült neki, előhívott egy kabutopsot... Viszont az le volt gyengülve, és csak csont és bőr volt. Ekkor meg is jelent az NKK, akik gyorsan lekapcsolták, és arra utasítottak minket, hogy senkinek ne beszéljünk a mai nap történéseiről. Hezitálva, de beleegyeztem. Habár bűntudat gyötör a történtek miatt, nem áll szándékomban beszélni erről senkinek. A történések után jó későre hazafuvaroztunk, de szerencsére már várt minket a meleg vacsora az NKK jóvoltából. Remélem a szegény Kabutopsnak nem lett baja... Egész este csak forgolódtam, és gondolkodtam, majd másnap, mikor lementem a találkozóra, már nem volt annyira stabil a hitem az NKK-ban, mint ez előtt. |
// Most mindenki kicsit figyeljen, mert nem szokványosan lesz megoldva ez a kör. A lényeg az, hogy minden párnak harctéren fogom levezetni az adott feladatát az elkövetkezendő napokban. Pont úgy, mintha pl. egy küldetést csinálnátok ketten. Erre azért van szükség, mert ezek a feladatok gyorsabb reakciókat fognak igényelni, minthogy itt tudjuk lejátszani őket fórumosan. Miután a pároddal lejátszottátok a körötöket, ide kérek minden pár mindkét tagjától egy-egy reagot, hogy hogyan éltétek meg a feladatotokat, és mi történt. Figyeljetek arra, hogy nehogy ellentmondjatok egymásnak! A következő reag eleje úgy nézzen ki, hogy még a most lezajlott találkozót is foglaljátok kérlek bele. A reag vége az legyen, amikor másnap reggel érkeztek az újabb találkozóra. Ez azt jelenti, hogy bele kell foglalni azt is, hogy kaptál-e vacsorát vagy nem, és hogy az milyen volt. Ezt mindenkire rábízom, hogy hogyan oldja meg. ^^ Köszönöm a gyönyörű reagokat, további jó játékot ^^ //
[Panki és Massa feladatának elérhetősége]
[Shiro és Arisztid feladatának elérhetősége]
[Foxy és José feladatának elérhetősége] |
Kisebb-nagyobb kalandjaitok után végül mindannyian időben visszaértetek a Lobbyba. Ott már Bria és csatlósszemélyzete várt benneteket. Aki szeretett volna, volt lehetősége helyet foglalni a teremben elhelyezett kényelmes bőrülőgarnitúrákon, de akár a pultot támasztva, vagy beszélgetve is eltölthettétek azt a néhány percet, amit még várnotok kellett. Nemsokára helikopter hangját lehetett hallani a terem tetőzete irányából.
- Megérkeztek. - konstatálta Bria, aki éppen a személyzete egy tagjával diskurált. - Mire vártok? Eszkortáljátok be őket! - adta ki az utasítást néhány szolgálónak, akik sietős léptekben hagyták el az épületet, hogy bekísérjék első számú mesterüket. Bria izgatottan sepregette és igazgatta uniformját. - Remélem minden készen áll a fogadásukra. - pillantott egy alkalmazottjára, aki helyeslően bólogatott. A feszült hangulatot nemsokára a vároterem ajtajának nyitódása tetézte. Az ébenfából faragott dupla ajtós bejáraton 7 fő lépett be, a személyzetet nem számolva. Élükön a videóüzenetetekben is szereplő nő lépdelt katonás ütemben. Mellette egy Briára kísértetiesen hasonlító lány volt, csak az NKK hivatalos uniformjában. A többi 5 fő egyenlőre ismeretlen, NKK-s tagok.
(Az NKK kadétuniformja és jelvényük - katt a nagyobb képért)
- Üdvözlök mindenkit az NKK első hivatalos edzőtáborában! - kezd is bele a nő, nem pazarolva egy pillanatot sem. - A nevem Honey, én leszek a táborvezetőtök! Azt előre tudnotok kell, hogy nem szórakozás, vagy nyaralás céljából érkeztetek ide. Bria úgy látom már gondoskodott a kényelmetekről. Mégegyszer köszönöm, hogy beugrottál Beatrice helyett! - fordul a nő Bria felé, aki csak helyeslően mosolyog, majd összetalálkozik pillantása a Honey soraiban álló hasonmásával, és mindketten elégedetten bólintanak. - Én azonban most megtöröm a milliőt! A mellettem sorakozó egyenruhás tagok nem mások, mint az NKK tréningdivíziójának tagjai. Azért vannak itt, hogy jól megdolgozzanak benneteket. A tábor végső célja, hogy megerősödjetek testileg, lelkileg és szellemileg is. A pokemonok, főleg a contestversenyek világa napjainkban egyre felgyorsult, és aki nem tudja tartani az ütemet, az hamar kiesik. Ti az NKK kiválasztottjai közül valóak vagytok! Nektek bírni kell az iramot. Kreatívnak, kitartónak és 100 százalékosnak kell lennetek minden pillanatban a versenyeken. A jelenlegi helyzetben sajnos olykor a való életben is ...
Honey rá eddig nem jellemző, aggódó pillantást vet rátok. Szemüvegén keresztül a szemfülesek észrevehetik, hogy egy pillanatra elbizonytalanodik, de nem részletezi aggályait számotokra.
- Nos, ti mind a tízen kivételes tehetségek vagytok, ezért már az első napon le fogjuk tesztelni hogy bírjátok az akadályokat. A tábor idejére párokba osztottunk benneteket előzetes kutatásaink alapján. Néhány napig a csapatmunka lesz a fő szempont. 5 pár jött létre, akikért egy-egy NKK tag lesz felelős. - Honey mutató és középső ujját feltartva legyint egyet a mögötte álló uniformos embereknek, akik erre katonás lépésekkel egy sorfalat alkotnak. A nő a sorfal első tagja mellé áll, és elkezd beszélni.
- Ő itt Cindy. - mutat a szőke, rövidhajú nőre. - az ő csapata Panki és Massa lesznek. Kérlek fáradjatok ide. - jelenti ki, majd ha a az NKK-s tag mögé fáradtatok tovább halad a sorban.
- Ez a kopasz úriember Loyd. Ő lesz a felelős Shiro és Arisztid csapatáért. - Honey szintén megvárja, amíg a két koordinátor odafárad a helyére.
- Foxy, José, titeket arra kérlek, hogy gyertek ide Audreyhoz. - halad el a nő egy lilahajú, szemüveges illető előtt.
- Lazy ás Yagi, ti Wulfriccal fogtok tartani. - jelenti ki, amikor egy szakállas, izmos férfi mellett halad el.
Az utolsó taghoz érve Mattnek és Milosnak int a szuperhősnő.
- Nektek különösen nehéz dolgotok lesz Winnie-vel. - mutat az alacsony, fekete hajú lányra.
Mikor már mindenki elfoglalta a helyét, Honey Bria és Beatrice társaságában elkezd angolosan hátrálni a helyszínről, mint aki jólvégezte dolgát.
- Hallgasson mindenki szépen a felügyelőjére, és meg ne halljam, hogy gond van veletek! Ha végeztetek a napi feladataitokkal, egy ínycsiklandó vacsora fog várni titeket a palotában. Aki elbukik, nem kap ételt! Holnap reggel találkozunk ugyanitt! Jó munkát! - jelenti ki, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. |
A szobaajtót szinte berúgva az idegességtől fáradtam be a pár perce kapott szobámba. A nyitott ajtónál a kezembe lógott az összes táskám.
- Nekem miért nem segített ez a retkes személyzet? Minek néznek csórónak, hogy nem tudom kifizetni a taknyos kis szolgáltatásukat? He? – törtem bele azon lendülettel a kulcsot. Az agyamat vér telítette meg. HIHETETLEN még ez is?! Vágtam be magam mögött mit sem törődve tovább a gonddal.
Majd elgondolkoztam.
- Vanillite, hol a fészkes fenébe kóringyálsz már megint? – nyitom ki, ugyanolyan lendülettel a nyílászárót, mint amivel becsuktam. Vanillite ott lebegett az ajtó előtt össze-vissza ugráló szemekkel.
- Ne szórakozzál velem aranyom, hanem told be a hájjal töltött tölcséres popsikádat! – kértem meg egy kellemes, széles mosollyal. Miután belebegett már nyugodtabban hajtottam be és ragadtam meg a kilincset magam után.
- Mit gondoltál? Mit fognak szólni, ha hagylak itt járkálni mindenfelé? – hajoltam hozzá közel és pislogás nélkül mélyen a szemeibe néztem. – Na most pampogj hópofi! – ordítottam, torkom szakadtából, talán némi hurut is felszakadt, melyet ráköphettem a jeges lényre. A baktériumok a mai napig benne élhetnek lefagyva. (Vanillite innentől kezdve egy lebegő, bármikor kitörő biológiaifegyver!)
A szobában minden megvolt, ami csak alapigényeket kielégítheti, de az már egyáltalán nem fancy, hogy a minibárban nem található Cherrys kóla, csak is zeróban. Vanillitetől eltekintve ez lehetett az életem másik hatalmas másik problémája, miért nem gyártanak a finom, ízesített kólákból csak ZÉRÓT?
- Szívem szerint tejet ittam volna, de az itt úgy sem volt, azonban vodkát találtam a hűtőben és kísérőnek egy kis sört. – az ágy szélére helyezkedve tökéletes hármast alkottunk az előbb említett két itallal. A sört megszisszentve, majd hatalmasat belekortyolva és azt a számban öblögetve (hogy a megfelelő, kőbányai szintű zamatok kiérződjenek) rá kellett, hogy jöjjek, ez a sör LANGYOS.
- Vanillin bambi, gyere helyedre! – förmedtem rá a szobát éppen felfedező pokémonra. – Bújj azonnal a hűtőbe ide a söröm mellé, amit most tettem vissza. Legyen már valami hasznod is. – sóhajtottam és csaptam rá a hűtőajtót a sörömre és Vanillitére.
Az ebédet félbehagyva üres gyomorral indultam el a saját fürdőhelyiség felé, ahova betérve egy hatalmas óra ketyegett a tükör felett.
- HIHETETLEN, hogy már is eltelt 2 óra hossza. – ledermedtem és gondolkoztam, hogy ez hogy történhetet. – Elég rossz az időérzékem. – beszéltem meg magammal halkan.
- Vanillite gyere kifelé, ha az időt nem tudod lefagyasztani, azzal a sörrel most már ne is foglalkozz.
Inkább hűts le engem, mert forrongok a DÜHTŐL.
- Rohadtul nincs kedvem ehhez az egészhez elhiheted fiam! Ide reptetnek a világvégére és még mosolyogjak és ugráljak ezeknek? – tartottam a mutató ujjam az előttem lebegő fagylalt elé. – Na, na, na, na, na …. na… Azért álljon már meg a menet!
- Amúgy meg hogy nézel ki?! Így biztos nem jöhetsz le a nyitásra. – kezdtem el dúrni a táskám tudtam, hogy tettem el valamit, ami feldobná ezt a csődtömeget itt mellettem.
A táskámba szerencsére ott volt a jól megszokott ajándékszalag, melyet egy ollósegítségével még hullámosra is tudtam húzni. Ezt a narancssárga szalagot kötöttem rá Vanallitére, hogy valami emberi kinézete legyen.
Én az ágytól srégan elhelyezkedő tükör elé léptem, megcsodáltam magam. Valóban kicsit leizzadtam az úton, de már nincs idő ruhát cserélni. Így maradt hát rajtam a fehér trikóm, melyből kicsaptam a mellkasszőröm, valamint a kigombolt rózsaszín nyaralós ingem. Valóban, ez most egy nyaralás, nem?
A cipőm, amibe rendesen beleposhadhatott a lábam.
- Vanillite ez is a te hibád, mert nem tudtál azonnal bejönni azon a hülye ajtón!
- Na inkább nem is húzom fel ezen magam, indulás le a hallba, ahol várnak már minket. – ragadtam meg és fogtam a kezembe, mint egy bolond kis gyerek a nyár első gombóc fagyiját.
|
A célokhoz visszatérve, azt gondolom hasonlóképpen gondolkozunk, illetve szerintem aki itt van, mindenkinek ugyanaz a célja! Legjobbnak lenni a világon!
- Már nagyon várom, hogy legközelebb találkozzunk és megtudjam, milyen új társakat szereztél magad mellé! Addigra talán már nálunk is megleszünk hatan és majd csatázhatunk is egyet, ha nincs ellenedre! Egyébként igazad lehet, biztosan mindenki a legjobb szeretne lenni, vagy legalábbis a legjobbak közé tartozni, nehéz lesz a mezőny! De ki kell tartani, csak így érhetünk célt! Ohh, én azt hiszem közben megérkeztem! A kulcsom szerint a hármas szobához kellett jönnöm.
- Persze hogy benne vagyok, egy jó csatát soha nem tagadok meg! Örülök hogy megismertelek és szerintem azért itt a következő 1 hétben is látjuk még egymást! Jó pihenést, erre a kis időre!
- Én is nagyon örülök neki! Lehet, hogy még közös feladatokban is lesz részünk, így biztosan összefutunk, akár még beszélgethetünk is! Neked is, pihend ki magad ebben a két órában, amennyire lehet! –köszönt el Pankii.
Nagyon örültem, hogy máris egy új barátot sikerült szerezni, ha innentől nem történne semmi, már akkor is megérte eljönni ide. Mikor én is a szobaajtóm elé értem, még nem voltam felkészülve arra a pompára, ami bent várt rám! Mintha egy 6 csillagos hotelnek lennék a luxus lakosztályán! Soha nem láttam még ilyen nagy szobát! A falon végighúzódó sötétbarna tapétába szinte beleolvadt egy hatalmas Tv, ami a falra volt felszerelve. Azzal szemben egy akkora kanapé, melyen bőven elférünk mindannyian, igaz szerintem keveset fogunk tévézni ittlétünk alatt. A nappali részleg mellett egy étkezővel egybekötött konyha, melyben egy jól telepakolt hűtő volt található. Azt hittem véletlenül egy uszodába léptem át, amikor a fürdőbe mentem. A hálószoba pedig megtestesítette a tökéletes helyiséget a pihenésre. Azonnal előhívtam a srácokat, mert ezt nekik is látniuk kellett.
- Fiúk! 2 óránk van lehetséges, hogy pihenéssel kellene töltenünk, azt gondolom, mindenki talál itt valamit, amivel aktív pihi időt tölthet, amíg nincsen jelenésünk. A pokéim jól feltalálták magukat, mint mindig. Vid teleengedte az óriáskádat vízzel és ott sziesztázott, Loki az ágyban használta ki, hogy tollpihe puhasággal rendelkezett a lepedőnk, míg Kid a falról leeresztett nyugágyban ringatózott. Mikor végignéztem rajtuk, arra gondoltam megérdemlik a pihenést, hiszen soha életükben nem voltak még részese ilyen hosszú utazásnak, mint most. Illetve tudtam, rengeteg megpróbáltatásban lesz részünk a következő 1 hétben.
Miközben pakoltam a táskámba, önkéntelenül egy mosoly szökött az arcomra. Végre itt vagyunk… itt van az első contest jelvény megszerzője, itt van a legendás John lánya, és kitudja hány olyan nevelő van még itt, aki a későbbiekben csúcskoordinátor rangig jut! Bivaly erős a mezőny, és ezekkel a srácokkal mérhetem össze a tudásom! Minden egyes nap azért edzünk kőkeményen, azért kelünk korán, és fekszünk későn, azért hozunk áldozatokat, hogy egyszer mi lehessünk a legjobbak. Sokan vannak így ezzel, de nem sokan tesznek érte! Akik itt vannak, Ők viszont mind kőkeményen megdolgoztak ezért! Ez lesz koordinátor pályafutásom első komolyabb visszajelzése, hogy jó úton haladunk-e, és hogy hol tartunk a legerősebb generáció többi tagjához képest!
- Srácok! Kalandra fel! – ütöttem a levegőbe, majd elindultam a megbeszélt helyre. |
Amikor csipogott a Visorom, tudtam csakis az edzőtáborról érkezhetett hír! Kapkodva, zakatoló szívvel nyitottam meg a hangüzenetet, hiszen mégiscsak koordinátor létem első komolyabb eseményéről van szó! Az üzenet hallatán egy pillanatra megfagyott körülöttem az egész világ… Nyeltem egy nagyot majd próbáltam tudatosítani magamban, hogy ez tényleg meg fog történni velem! Teljesülni fog az egyik gyerekkori álmom! Ugyanis én még soha nem tettem ki a lábam Sinnoh régióból, de az edzőtábor után ezt a mondatot úgy fogja elfújni a múlt, a temérdek élmény, és emlék amit ott szerzek, mint őszi szellő a fáról hulló száraz faleveleket. Miután meghallgattam, egy listát láttam magam előtt, amelyen az új generáció legtehetségesebb koordinátorai voltak rajta, legalábbis azok, akik jelentkeztek az edzőtáborra. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg erős nevelővel és pokémonnal fogunk találkozni, ez pedig olyan izgatottá tesz! Az üzenetben természetesen tájékoztatást adtak az utazásról, és annak a részleteiről. Próbáltam nagyon figyelni, hiszen nem lenne szerencsés valami ilyen baki miatt elrontani az egészet.
Remegő lábbal álltam a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben ( sőt 1 órával hamarabb ott voltam már) és azon gondolkoztam, hogy én most tényleg egy magánhelikopterrel fogok repülni? Úristen! Nem vagyok én ehhez hozzászokva, én csak egy átlagos srác vagyok egy átlagos családból, átlagos élettel… hihetetlen, hogy a pokémonok világa milyen nagyszerű lehetőségek ajtaját nyitja ki az emberek előtt! Innentől már csak rajtunk múlik élünk-e ezekkel a lehetőségekkel. A gépezet óramű pontossággal szállt le előttem. Az utazást nehéz szavakba öntenem, kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg azt a gyönyörű kilátást, amit én tapasztalhattam meg a helikopterből. Ezt muszáj volt látnia Lokinak, Kidnek és Vidnek is, ezért előhívtam a barátaimat. Mind a négyen olyan csillogó szemekkel tapadtunk az ablakra, mint amikor a kisgyermekek valami új és új dolgot fedeznek fel a világból, azt gondolom ez nem véletlen, mivel mi is ugyanilyen helyzetben voltunk! Mikor megérkeztünk, és megtettem első lépéseimet szülőrégiómon kívül, úgy éreztem valami olyannal gazdagodok, amit már senki nem vehet el tőlem. A kúria udvarához érve első dolgom volt, hogy szétnézzek, de abban a pillanatban, nem a táj, vagy a kúria érdekelt, hanem az új generáció tagjai! A Pokstory havi magazinlap egyébként a legerősebb generációnak emlegette ezt, látva a többieket nem jogtalanul! Az összes megjelentből sugárzott a magabiztosság, és mindenféle harc nélkül látszott mindenkin, hogy nagyszerű koordinátorok, akik kivételes képességekkel rendelkeznek. Ez még izgatottabbá tett, alig vártam, hogy összemérhessem a tudásom velük különböző feladatokban. Várjunk csak… az a lány, olyan ismerős valahonnan! De ki lehet Ő? Jajj mit csinálok, bámulom itt, mint valami ütődött, de biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol! Majd Bria Butler hangja foszlatta szét a gondolatmenetemet. Ő ismerteti velünk a szabályokat, de előtte még megjegyzi, hogy felismerte az egyik srácot. Tényleg, hogy nem vettem észre, Ő Foxy, a Pokstory egy külön cikkben foglalkozott vele, mivel Ő az első közülünk, aki legyőzött egy Contest Mester! Szóval ilyen nagyágyúk is jele vannak... sejtettem, hogy nem lesz egyszerű. Bria a részletek ismertetése után (melyben nem hagy nyugodni az épület mögötti erdő szerepe) arra kér, vegyük fel a kulcsunkat. A recepciónál sorba állva mellém kerül ismét a lány, akinél nem jövök rá honnan a fenéből ilyen ismerős. A sor előttünk egyre csak, fogy, már alig vannak rajtunk kívül, amikor megpillantok egy Pokstory újságot a recepciós pulton. A címlapon ismét a legendával, Kanto régió egyik, ha nem a legjobb koordinátorával, John-al foglalkoznak. Várjunk! John! Lány, aki nagyon ismerős, de nem tudom honnan! Poksory magazin! Megvan! Egy évekkel ezelőtti cikk, amikor John magával vitte egy kiállításra a gyermekét, és publikáltak róla egy képet a magazinban!
- Te csak nem a legendás nevelő John egyszem lánya vagy? Pankii ugye– harsantam fel.
- De, én vagyok az! –mosolygott vissza rám.
Miután sorra kerültünk és felvettük a kulcsunkat, együtt indultunk el az első ránézésre véget nem érő folyosón.
- Úristen, úristen el sem hiszem, hogy te vagy a híres koordinátor John egyszem lánya! El sem tudod hinni mekkora példakép nekem apukád! És ritkán látni olyan szép pokémont, mint Gengar! Rengeteget tanultam tőle, miközben a szerepéseit néztem! De jó embernek mondom, gondolom sokat foglalkozott veled, hogy tudd az alapokat ugye?
- Huh... Öhm... Öhmm... Igen-Igen! Nem gondoltam volna, hogy valaki így meg fog ismerni, hisz mégis csak apa a híresség, engem még nem fedeztek fel, de rajta vagyok! A kedves szavakat Gengar és az ő nevében is köszönöm, mindenképp továbbítom neki! Hát, te igazából úgy tűnik már ismersz engem, benned kit tisztelhetek?
- Massa vagyok! Sinnohból jöttem, és eléggé izgulok, mert életemben először hagytam el a régiót. Nagyon várom milyen kalandok várnak ránk itt az Edzőtáborban! Te tudsz valamit esetleg az előttünk álló feladatokról?
- Nagyon örülök Massa! Woow, Sinnoh nagyon szép régió, egyszer mindenképp el akarok oda jutni! Majd mesélsz nekem róla valamikor? Egyébként sajna fogalmam sincs, hogy milyen programok vagy feladatok várhatnak ránk, de már szintén nagyon kíváncsi vagyok és várom őket! Amúgy vagyunk páran, szóval szerintem valami közös dolgot biztosan szerveztek, szerinted?
- Igen biztos vagyok benne, hogy közös feladatok lesznek! És valószínűleg felszínre kerül majd az is ki milyen kapcsolatot ápol a Pokemonjaival! Tényleg Pokemonok! Neked kik a társaid?
- Egyelőre még csak három taggal büszkélkedhet a kis csapatom, van egy édes Bulbasaurom, akit Bellának hívnak, illetve egy Sandshrewm, aki pusztán néhány napja csatlakozott hozzánk, nagyon kis harcias természet, de barátságos, őt Kojironak hívják, a harmadik Pokémonom pedig egy Ponyta, de ő már nem olyan jófej, mint a másik kettő... Egy harc vele az élet, eléggé vad és akaratos természete van, az idejutás is egy kínszenvedés volt vele... De, mint leendő nevelőnek meg kell birkóznom az ilyen esetekkel is! És a te csapatoddal mi helyzet? Kikkel utazgatsz együtt?
- Vao szuper csapatod van! Én a legjobb barátommal, Lokival indultam útnak, aki egy Shinx! A 10. születésnapomra kaptam, úgyhogy már évek óta együtt vagyunk! Az út során csatlakozott hozzánk Kid, Ő egy igazi kis csibész Monferno, aki még Chimchar korában állta az utunkat, miután ellopta a pénztárcámat, úgyhogy nem indult könnyen ez a kapcsolat! Illetve itt van még Vid is, aki egy igazi tekintélyt parancsolóan magabiztos Buizel! Titeket mi cél vezérel? Apukád nyomdokaiba szeretnél lépni?
- Nagyon erősnek hangzik a csapatod, igazi kis egyéniségeknek! Igazán aranyosak lehetnek! Ami azt illeti igen, szeretnék egyszer olyan szuper nevelő lenni, mint ő és olyan erős Pokémonokkal együtt küzdeni! Illetve egyik fő célom Ponytat megszelidíteni, hogy belőle is egy barátságos Pokémon válhasson! És ti mit szeretnétek elérni akár rövid, akár hosszú távon? Valami elképzelésed esetleg van már, hogy ki lenne a csapatod másik három tagja?
- Bajnok mentalitás, de egy bajnok lányától nem is vár kevesebbet az ember! :D Ami a csapatom illeti van elképzelés, de ez legyen meglepi, mikor legközelebb találkozunk talán már be is tudom mutatni őket! A célokhoz v |
Kezdő Pokémonom nem szereti az emberi érintkezést, még más lényekét sem nagyon, a miénket is csak néha, jobb pillanataiban viseli el, az akaratosságáról már nem is beszélve, itt pedig van jó pár ember és Pokémon is… Egy harcban pedig csak akkor veszi ki a részét, ha ő is úgy akarja, vagy az ellenfele éppen felhergeli. Nagyon remélem, hogy senkiben nem fog kárt tenni, bár, ha feleslegesen nem érnek hozzá, akkor nagy eséllyel nem fog. Csak egy „Ne érjetek hozzám, mert megégetlek!” feliratú táblát kellene a nyakába akasztanom, hogy ki tudjuk küszöbölni ezt az eshetőséget.
- De mindegy! Meg fogom oldani, hisz nevelőnek készülök, semmi sem állhat az utamba! - ahogy nagy sebességgel felültem az ágyon a fejemről a high-tech szemüvegem a szemem elé csúszott, ami adott is egy remek ötletet. - Felhívom apát, úgyis olyan régen beszéltem az otthoniakkal! Velcro, hívd fel, kérlek!
Asszisztensem készségesen teljesítette a kérésemet, s pár perc kicsöngés után már egy olyan jól ismert fekete hajkoronával párosuló sötétbarna szempár vette fel a telefont. Arca ezen alkalommal is enyhén borostás volt, Gengar pedig jó szokásához híven a háttérben bohóckodott a még kiskölyök Growlitheval, aki apa csapatának legújabb tagja. Testével árnyékként beleolvadt a padlóba vagy éppen a bútorokba és onnan kijőve vicces arcokat kezdett el vágni, amivel a kiskutyát próbálta meg megijeszteni, többnyire sikertelenül, hisz ő élvezte ezt a játékot.
- Itt az én ifjú nevelőm! Mi újság veled? Hogy halad a tréninged? - arcára szinte rögvest egy boldog vigyor szökött, ahogy meglátott engem, bár nem tagadom az én ajkaimra is mosoly gyúlt.
- Hol is kezdjem? - kuncogtam el magam szórakozottan, de hamar bele is kezdtem a mesélésbe, ami azt az egész két óra várakozásai időt felölelte.
Apukám szinte le sem akarta rakni a telefont, annyira belemerült az újfajta edzéstervének mesélésébe. Szerencsére még épp időben néztem rá az órára, hogy nagyjából úgy huszonhárom elköszönés után le tudjam rakni a telefont és a lobby felé venni az irányt. Pokémonjaim labdáit a zsebem mélyébe csúsztattam, s pár perccel a megbeszélt időpont előtt kiléptem a szobámból, majd az ajtómat kulcsra zárva célba vettem a már említett helyszínt.
|
- Massa vagyok! Sinnohból jöttem, és eléggé izgulok, mert életemben először hagytam el a régiót. Nagyon várom milyen kalandok várnak ránk itt az edzőtáborban! Te tudsz valamit esetleg az előttünk álló feladatokról? - kérdését meghallván kicsit elgondolkodtam, de közben mindketten meg is indítottuk lépteinket, hogy a bilétáinkon szereplő szobajelzést megtalálhassuk.
- Nagyon örülök Massa! Woow, Sinnoh nagyon szép régió, egyszer mindenképp el akarok oda jutni! Majd mesélsz nekem róla valamikor? - a hely nevét meghallván mosolyom azonnal fülig ért, ha nem tovább, eddig csak Johtoba és Kalosba volt alkalmam eljutni életem során, de ez a hely is a főbb céljaim között szerepelt. - Egyébként sajna fogalmam sincs, hogy milyen programok vagy feladatok várhatnak ránk, de már szintén nagyon kíváncsi vagyok és várom őket! Amúgy vagyunk páran, szóval szerintem valami közös dolgot biztosan szerveztek, szerinted?
- Igen, biztos vagyok benne, hogy közös feladatok lesznek! És valószínűleg felszínre kerül majd az is ki milyen kapcsolatot ápol a Pokémonjaival! Tényleg, Pokémonok! Neked kik a társaid?
- Egyelőre még csak három taggal büszkélkedhet a kis csapatom. Van egy édes Bulbasaurom, akit Bellának hívnak, illetve egy Sandshrewm, aki pusztán néhány napja csatlakozott hozzánk, nagyon kis harcias természet, de barátságos, őt Kojironak hívják. A harmadik Pokémonom pedig egy Ponyta, de ő már nem olyan jó fej, mint a másik kettő... Egy harc vele az élet, eléggé vad és akaratos természete van, az idejutás is egy kínszenvedés volt vele... De, mint leendő nevelőnek meg kell birkóznom az ilyen esetekkel is! - karjaimat összefontam magam előtt és egy bólintással nyugtáztam magamnak az iménti kijelentésemet, majd továbbra is barátságosan mosolyogva folytattam mondandómat. - És a te csapatoddal mi helyzet? Kikkel utazgatsz együtt?
- Váó, szuper csapatod van! Én a legjobb barátommal, Lokival indultam útnak, aki egy Shinx! A tizedik születésnapomra kaptam, úgyhogy már évek óta együtt vagyunk! Az út során csatlakozott hozzánk Kid, Ő egy igazi kis csibész Monferno, aki még Chimchar korában állta az utunkat, miután ellopta a pénztárcámat, úgyhogy nem indult könnyen ez a kapcsolat! - az eddig felettébb rendesnek tűnő srác röviden elnevette magát, feltételeztem az emlékek hatására, bár megértem, kalandos egy nap lehetett. - Illetve itt van még Vid is, aki egy igazi tekintélyt parancsolóan magabiztos Buizel! Titeket mi cél vezérel? Apukád nyomdokaiba szeretnél lépni?
- Nagyon erősnek hangzik a csapatod, igazi kis egyéniségeknek! Igazán aranyosak lehetnek! - ahogy gondolatban elképzeltem a három édesen játszadozó Pokémont a szívemet melegség árasztotta el és ajkaimon is egy boldog vigyort gyúlt fel. - Ami azt illeti igen, szeretnék egyszer olyan szuper nevelő lenni, mint ő és olyan erős Pokémonokkal együtt küzdeni! Illetve egyik fő célom Ponytat megszelídíteni, hogy belőle is egy barátságos Pokémon válhasson. És ti mit szeretnétek elérni akár rövid, akár hosszú távon? Valami elképzelésed esetleg van már, hogy ki lenne a csapatod másik három tagja?
- Bajnok mentalitás, de egy bajnok lányától nem is vár kevesebbet az ember! - a srácot körülvevő aurától ismét egy vigyort szökött mindkettőnk arcára, majd ezután kézfejeit feje mögött összekulcsolva folytatta mondatát, egyre csak céljaink felé haladva. - Ami a csapatom illeti, van elképzelés, de ez legyen meglepi, mikor legközelebb találkozunk talán már be is tudom mutatni őket! A célokhoz visszatérve, azt gondolom hasonlóképpen gondolkozunk, illetve szerintem, aki itt van, mindenkinek ugyanaz a célja! Legjobbnak lenni a világon!
- Már nagyon várom, hogy legközelebb találkozzunk és megtudjam, milyen új társakat szereztél magad mellé! Addigra talán már nálunk is megleszünk hatan és majd csatázhatunk is egyet, ha nincs ellenedre! - bohókásan rákacsintottam a mellettem sétálóra, de a végén muszáj volt kissé elkuncognom magam. - Egyébként igazad lehet, biztosan mindenki a legjobb szeretne lenni, vagy legalábbis a legjobbak közé tartozni, nehéz lesz a mezőny! De ki kell tartani, csak így érhetünk célt! - beszédem közben el-elnéztem a fiúról, hisz már ténylegesen a számokkal ellátott ajtók mellett lépdeltünk, majd az egyik percben megálljt is parancsoltam lábaimnak. - Ohh, én azt hiszem közben megérkeztem! A kulcsom szerint a hármas szobához kellett jönnöm.
- Persze, hogy benne vagyok, egy jó csatát soha nem tagadok meg! Örülök, hogy megismertelek és szerintem azért itt a következő egy hétben is látjuk még egymást! Jó pihenést, erre a kis időre! - legújabb barátom, bár egyben talán riválisom is egy angyali mosollyal karöltve fejezte be az erre a kis időre szánt búcsúzó szövegét.
- Én is nagyon örülök neki! Lehet, hogy még közös feladatokban is lesz részünk, így biztosan összefutunk, akár még beszélgethetünk is! Neked is, pihend ki magad ebben a két órában, amennyire lehet! - az ő arcmimikájához hasonlóra váltott át az enyém is, majd egy rövid integetést követően ő is elindult, hogy megkereshesse saját lakrészét.
Első nekifutásra azt merem állítani, hogy egy igazán jó barátra leltem a személyében, már alig vártam, hogy a Pokémonjait is megismerhessem a napok folyamán. Viszont ami ezeknél a felemelő perceknél sokkal rosszabb hangulatba kerített az az ajtó kinyitása volt. Mindig is hadilábon álltam a kulcsokkal és a zárakkal vagy bármilyen más hasonló szerkezettel, de mint a legtöbb, a végére ez is megadta magát és sikeresen bejutottam a szobámba. Magam mögött becsukva az ajtót egy elképesztően szép szoba tárult a szemeim elé. Szemből nézve bal oldalt volt elhelyezve egy világos monaco tölgy árnyalatú franciaágy, bár maguk a bútorok is mind ennek a fehéres színű fának a jellegzetességeit tükrözték. Egy viszonylag nagy ablak volt beépítve az ágytól kicsivel messzebb lévő íróasztal felett, melyen egy mentazöld színű vázában megannyi vörös kardvirág és rózsa díszelgett, illatukkal elárasztva az egész helyiséget. Néhány lépésre a nyílászáró mellett egy szintén nem egy minimális hely igényekkel ellátott szekrény díszelgett. Ajtajai elhúzhatóak voltak, a nagysága pedig még egy hercegnőnek is bőven elég lett volna, és akkor a padlón lévő selymes szőnyeget meg sem említettem még. Egyetlen egy szó volt képes kifejezni, hogy mégis mennyire nyerte el a tetszésem a szobám; imádom! Ennél nagyszerűbbet még álmaimban sem tudtam volna elképzelni. Ám az ábrándozásban azért kellett egy kis szünetet is tartanom. Oldaltáskámat ráhelyeztem a Nap fényétől csillogó asztalra, s Pokémonjaim labdáit is mellé helyeztem. Úgy tűnt még mindegyikük alszik, legalábbis Ponyta biztosan, ami felettébb nagy megnyugvással töltötte el a szívemet. Az ágyamra lehuppanva teljesen kiterültem rajta, a paplanok édeskés illatát beszívva szinte el is tudtam volna ott együltőhelyemben aludni. De a túlnyomó aggodalmam mégis ébren tartott. Kezdő Pokémonom nem szereti az emberi érintkezést, még más lényekét sem nagyon, a miénket is csak néha, jobb pillanataiban viseli el, az akaratosságáról már nem is beszélve, itt pedig van jó pár ember és Pokémon is |
- Üdv! Ha a PokéVisor helyadatai nem csalnak, akkor te leszel az a hölgy, akit el kell szállítanunk a kúriába, nem igaz? - a fiatal nő egyenes szőke haja éppen a vállát súrolta, szemüvegét beszéd közben feltolta feje tetejére, így kék íriszei immáron farkaszemet nézhettek sötétbarna szemeimmel. Hangja kedves, ugyanakkor tekintélyt parancsoló volt, így kérdésére bólintással feleltem. - Ezesetben, kérlek, szálljatok fel a helikopterre! - kezeit kitárta a mögötte jó pár méterre elhelyezkedő gépezet felé, aminek fülkéjéből a pilóta intett nekem üdvözlés gyanánt.
- A Pokémonjaimat vissza kell hívnom a labdájukba? Mármint, nagyon nagy ez a helikopter és Ponytat nagyon nehéz lenne a labdájában tartani… - mondatomat valamivel elhalóbb hangon fejeztem be, kicsit zavarba ejtő volt kijelenteni, hogy egy tréner a saját Pokémonját nem képes megfegyelmezni, így kicsit félve pillantottam fel az előttem álló személyre.
- Nem szükséges, bőven elférnek odabent mind. Előre megyek, kinyitom az oldalajtót! - a nő kijelentésére bólintottam, megköszönve a kedvességét, s ezután már egy mosollyal az arcán indult vissza a hatalmas fémszerkentyűhöz.
Az elől maradt holmiimat és kis társaim meghagyott reggelijét gondosan elcsomagoltam és oldaltáskám fogságába helyeztem azokat. Mosolyogva feltápászkodtam a földről és ruhám leporolása után boldogan néztem össze a mellettem izgatottan álló két kis Pokémonnal. Ami viszont kisebb meglepetést okozott, hogy Ponyta megelőzött minket, nem nagyon figyeltem őt, így helyéről sem tudtam meghatározni, hogy mikor állhatott fel, de már a leendő szállítóeszközünk oldalát vizsgálgatta. Fejemmel biccentettem Bellának és Kojironak, hogy induljunk, s ők már előre is szaladtak a nő mellé, aki a kinyitott rész mellett várt ránk. Reakciójukon felkuncogtam sétálás közepette, édesek voltak, hogy ennyire várták a repülőútunk kezdetét. Amint a virgonc társaság mellé értem először a kis Bulbasauromat, majd pedig Sandshrewt emeltem fel a jármű belsejébe, ami valóban olyan tágas volt, amilyennek kívülről kinézett. Viszont egy akadály még hátra volt mielőtt elindulhattunk volna.
- Ponyta! - hangomra a csikó felém emelte a fejét, de ezenkívül mást nem igazán tett, egy ideig legalábbis. - Hé, nehogy! - résnyire kinyitott szájából hirtelenjében aprócska szikrák kezdtek el kipattogni és szúrós pillantásai sem pozitív gondolatairól árulkodtak. - Ponyta, térj vissza! - zsebemből sebesen előhalásztam a tűz Pokémon labdáját, az abból áradó piros fény pedig még szerencsére a támadás végkimenetele előtt sikeresen magába szippantotta.
Ajkaimat egy megnyugvó sóhajtás hagyta el, de a kezemben tartott labda szokásához híven szinte azonnal rezegni kezdett. A helikopter ajtaját megfogva bebiztosítottam az egyensúlyomat, majd beugrottam a jármű belsejébe, a nyílászáró pedig be is csukódott mögöttem a fiatal nő által. Éppen csak leültem az egyik leginkább rögzített, kipárnázott széknek nevezhető helyre a Poké labdám teteje máris kinyílt és a röpke fehér fényáradatot bezárólag ismételten Ponyta állt előttem teljes életnagyságban. Arckifejezése értetlenséget tükrözött eleinte, de amikor megpillantotta másik két társamat, ahogy felvettem őket magam mellé azonnal leesett neki, hogy bizony a helikopter belsejében van. Körbe pillantva nagy eséllyel kiutat igyekezett találni magának, de lábai alatt a talaj hamarosan megrezdült és az egész gép mozgolódni kezdett. A tűz Pokémon eléggé bizonytalanul állt a lábain, míg nem végül saját lépése következtében felborult. Be kell vallanom kissé szórakoztató látványt nyújtott a bukdácsolása, de ennek ellenére mégis aggódva huppantam le mellé a földre, hogy jól van-e. Pillantásai unottan méregettek engem, majd lábait kissé értelmesebb pozícióba helyezve elfeküdt a földön, válaszra sem méltatva, bár ez már megszokható volt tőle. Magára hagyva duzzogásában visszaültem Bella és Kojiro közé, ahol a helikopter oldalán egy kisebb ablak is elhelyezkedett. Az alattunk elterülő egyre csak távolodó erdőség, a néha felbukkanó Pidgeotto vagy Spearow Pokémonok valahogy olyan megnyugtató látványt árasztottak. Mindig ki akartam próbálni, milyen is lehet repülni, így talán ez volt az egésznek a fő oka…
A felhők és a tájak szépségei melyek mellett elhaladtunk annyira elvarázsoltak, hogy olyan gyorsan elszállt az idő, mint az égről lezuhanó hullócsillagok egy esti éjszakán. Mindhárom kis zsebszörnyem bealudt a hosszas út során, így mikor a gép kezdett közeledni a talaj felé, visszahívtam őket labdáikba, alva még szerencsére Ponyta sem fog akaratosan kijönni belőle. Némi zötykölődést követően a helikopter földet ért, s az ajtaját megnyitotta előttem ugyanaz a hölgy. Illedelmesen megköszöntem neki és a pilótának is ezt a kellemes utat, majd elindultam a hatalmas építmény felé, mely előtt leszálltunk. Számos más tréner is velem együtt érkezett meg a kúriához és mivel fogalmam sem volt, hogy merre kellene mennem, így követtem a tömeget. Egy kis jövés-menés után egy meseszép udvarban találtam magam a palota pedig közelről még sokkal magasabb és varázslatosabb látványt nyújtott. Mindnyájunkat egy Bria Butler nevű személy fogadott, s tartott nekünk egy kis ismertetőt az elkövetkezendő hétről és a kicsit közelebb lévő jövőről is. Pontosan két óránk, egy perccel sem több vagy kevesebb volt berendezkedni és lelkiekben felkészülni arra, hogy pontosan mi vár ránk. Kicsit féltem attól, hogy Ponyta időközben felébred, így gyors léptekkel a recepcióhoz siettem, hogy elvehessem a nekem szánt szobakulcsot, de így is sikerült két embernek elém furakodnia. A szobám kulcsának a színe nem meglepő módon illet a kúria fényűző arannyal díszített grandiózus falaihoz, az eszköz mellett lógó kis bilétába pedig szintén megmertem volna esküdni, hogy ezüsttel volt belegravírozva az a bizonyos hármas szám. Szintén a már elindult két srácot szerettem volna követni, hogy megtaláljam a szobámat és ne keveredjek el, de elmélkedésem pillanatában egy másik fiú szólított le, intenzív hangjával kissé meg is ijesztve.
- Úristen, úristen, el sem hiszem, hogy te vagy a híres koordinátor, John egyszem lánya! El sem tudod hinni mekkora példakép nekem apukád! És ritkán látni olyan szép Pokémont, mint Gengar! Rengeteget tanultam tőle, miközben a szerepléseit néztem! De jó embernek mondom, gondolom sokat foglalkozott veled, hogy tudd az alapokat, ugye? - szemei csillogtak, ahogy engem nézve mesélte mondandóját, arcán pedig egy kedves vigyor húzódott végig.
- Huh... Öhm... Öhmm... Igen-Igen! - fejemet alig láthatóan kicsit megráztam, s igyekeztem kedvesen rámosolyogni a velem szemben állóra. - Nem gondoltam volna, hogy valaki így meg fog ismerni, hisz mégis csak apa a híresség, engem még nem fedeztek fel, de rajta vagyok! - halántékomat zavaromban kissé megvakartam, de aztán újra táskám szíjára fogtam rá kezeimmel. - A kedves szavakat Gengar és az ő nevében is köszönöm, mindenképp továbbítom neki! Hát, te igazából úgy tűnik, már ismersz engem, benned kit tisztelhetek?
- Massa vagyok! Sinnohból jöttem, és eléggé izgulok, mert életemben először hagytam el a régiót. Nagyon várom milyen kalandok várnak ránk itt az edzőtáborban! Te tudsz valamit esetleg |
Az eset pusztán néhány napja esett meg, így innen a legjobb kiindulni… A bal karomon lévő karórának, melynek fekete szíja körbe ölelte vékonyka csuklómat, belülről a Kanto régióban honos Moltres mintával ellátott üveges része épphogy csak délt ütött. Az egyik helyet, mely a Holdhegy nevet viseli kiskoromban a családommal már számtalanszor megmásztam és sokszor tartottunk itt túrákat, ám ez alkalommal egyedül szeltem át egy viszonylag sötét alagútnak folyósóját, vagyis… majdnem egyedül. Kezdő Pokémonom lángjai, melyek a vörös és a sárgák színeiben pompáztak, bevilágították némileg a barlang homályát. Igaz, hogy valamennyivel mögöttem bandukolt, de még ezzel is valamivel jobb fény viszonyokat nyújtott számomra, így szerencsére nem tudtam felborulni minden létező kavicsban, maximum minden másodikban. A hely marmagassága különben viszonylag nagy volt, jóval felettünk nem is egy Zubat szunyókált éppen fejjel lefelé lógva, amire egyébként mindig is kíváncsi voltam, hogy hogyan csinálják... De azt bátran mertem állítani, hogy egyikünk sem szerette volna felébreszteni az alvó lényeket, hisz csak pár méter volt hátra a fényes szabadságig, már-már be is világított a Napocska az alagútba. Ám ekkor történt meg az, amire végképp nem számítottam; a hajamba tűzött, fejem tetején lévő PokéVisor szinte őrültnek mondható pittyegésbe és villódzásba kezdett. Az ezután történtek pedig már teljesen kiszámíthatóak voltak… A kékes színű denevérek hangja leginkább fülsüketítő ricsajnak volt nevezhető, fülemet befogva próbáltam kicsit rajta tompítani, de ekkora létszámú csapat mellett ez lehetetlen volt. Előzetes tartózkodási helyükről rögvest lerepültek és főként a szerkentyűmre támadva körbevettek, egy-kettő még a kezembe is beleharapott, ahogy hadonászni kezdtem. Hallottam magam mögül Ponyta nyerítéseit is, biztos voltam benne, hogy őt is megtámadták. Nem tehettem mást, futó lépésben megindultam a kijárat felé, a már fénnyel borított talajra pedig szinte úgy vetődtem le a szabadság reményében. Ami úgy tűnt sikerült is, hisz céljukat elvesztvén a denevérek sereglete tovaszállt a verőfényes nappali égbolton. Tűz Pokémonom pár másodperccel utánam ért ki a sötétségből, a fény pedig a rajta csüngő Zubateket is megzavarta, szóval egyszerűbben meg is szabadult tőlük, elég volt kicsit megrázkódnia és el is repültek a lények a többi után. Sóhajtva megnyújtottam a talajon végtagjaimat, majd jobb kezemmel lenémítottam a még mindig idegesítően csipogó eszközömet, s komótosan felültem. Tekintetem összetalálkozott Ponyta gyilkosan engem méregető sötétbarna íriszeivel, amitől már csak egy zavart nevetést voltam képes megejteni. A csikó felhorkantott, majd az eddig megismert természetéhez hűen elindult a kishegység egyik poros földösvényén.
- Ponyta, hé! Ne menj el! Pony… - kiáltottam társam után, de hangom a végén már elhalkult, ahogy láttam, hogy esze ágában sincs megfordulni, gyémántpatái továbbra is ütemesen kopogtak a talajon, egyre csak távolodva. - Remélem, most nem lesz annyi idő megtalálni téged, mint a múltkor…
Végül pár újabb levegőfoszlány távozott ajkaim közül, majd inkább fejemről lehúzva szemeim elé helyeztem a high-tech szemüvegemet, hogy mégis mi lehetett ennyire halaszthatatlanul fontos. Egy felettébb szép színekkel tarkított felirat után rögvest egy videófelvételt indult el. A mozgóképeken hamarosan egy fehéres hajjal rendelkező hölgy jelent meg, ruhái a sárga, fekete és kicsit a sötétebb és világosabb barna színeiben játszottak, kezeiben pedig egy hatalmas lepkefogó hálót forgatott meg, mielőtt belekezdett volna a beszédbe. Az engem kissé egy méhecskére emlékeztető nőt biztos voltam benne, hogy már láttam valahol… Eleinte nem jöttem rá, hogy ki ő, de a nevét és az Unova szót meghallva, azonnal beugrott, hogy bizony az ottani elsőszámú contestmesterrel van dolgom. Az üzenet tartalma nagyjából csak egy táborba való meghívást foglalt magába, emellett még azok közül az emberek közül is feltűnt az egyiknek a neve, akiktől Velcrot kaptam. Honey szalutáló elköszönését követően asszisztensem egy fájlt nyomott az arcom elé, ami röviden elmagyarázta, milyen információkat kell megadnom ahhoz, hogy jelentkezhessek. Hazudnék, ha azt mondanám nem érdekelt a dolog, épp ellenkezőleg, nagyon is érdekelt! Nagy eséllyel több tapasztalt és erős edzővel is találkozhatok majd, akikkel közös célok vezérelnek, talán még egy-két tanácsot is be tudok zsebelni. Tekintettel arra, hogy még mindig nem igazán értettem ehhez az új technológiai vívmányhoz, Velcro segédkezett nekem abban, hogy minden szükséges adat bekerüljön, majd el is küldte a szükséges címre az üzenetet. Innentől kezdve pedig már csak egy feladatom volt; felkutatni a ki tudja hova elbarangolt társamat.
Voltak napok, amik már eléggé egybefolytak a másikkal, szóval pontosan nem tudtam meghatározni, összesen hány nappal és éjszaka múlhatott el a jelentkezésem óta. Abban az egy dologban voltam csak biztos, hogy az idő a reggeli órákban járt, s mi az e napi első étkezésünket fogyasztottuk. Bella és Kojiro kezdetleges viszályaik ellenére nagyon hamar összebarátkoztak egymással. Ez alkalommal is egymás mellett ültek előttem a kicsit füvesebb talajon és beszélgettek a másikkal, még a reggelijük felét is megosztották egymással, hiába készítettem nekik azokat a fajtájukhoz és szükségleteikhez mérten. De mindenesetre aranyos látványt nyújtottak és boldogsággal töltött el a látványuk, ami a csapatunk utolsó tagjáról már nem volt elmondható… Pár méterre tőlünk egy fának az árnyékában hűsölt, talán már be is aludt azóta, mióta megette a neki szánt ételt. Nagyon makacs egy lény és nem is igazán ragaszkodó, de valahogy mégis velünk van és nem is akar minket végérvényesen elhagyni, pedig megtehetné, ha akarná. Kíváncsisággal tölt el, hogy mi játszódhat le a fejében… Pokémonom lobogó lángjainak bámulásából a szemüvegem csipogása ébresztett fel, ami ezúttal sokkal halkabb és szolidabb volt, nem úgy, mint legutóbb. Bulbasaur és Sandshrew érdeklődve pillantott fel rám, ahogy szemeim elé helyeztem sötétbarna hajam fogságából a PokéVisort. Igazándiból egy röpke, tájékoztató jellegű hangüzenet kaptam, valószínűsítettem ugyanattól a személytől, akitől a meghívást is. Hanglejtései közepette szinte láttam lelkiszemeim előtt, ahogy azt a hálót mozgatja a kezében. Új hírként szolgált számomra, hogy a tábor az Unova régióbeli Stadely kúriában fog lezajlani, valamint természetesen az a lista is, amit a résztvevőkről kaptam. A helikopterrel való utazás ténye kissé ugyan meglepő volt, nekem legalábbis, de talán ezt tartottam a legkorrektebbeknek az utazási lehetőségek közül. Végszóra, majdhogynem tökéletes időzítéssel, zúgást kezdtem el hallani, ami egyre csak hangosabb és hangosabb lett. Először azt hittem, egy csapat Beedrill készül ránk támadni, de az égre felpillantva egyszerre rájöttem a rejtély megfejtésére. Az eddig nyugodt, szinte csak lengedező légáramlás nem sokkal később egy sokkalta erősebbé alakult át. Felkavarta a port a földről, az a kevéske fűszál és a fák levelei pedig szintén táncot jártak a szél erőteljes ritmusára. A propellerek jellegzetes hangja a fekete gép leszállta után kis idővel abbamaradt és már csak a lendület forgatta őket egy ideig. Míg én a levegő iménti járásától összekócolt hajamat igazgattam, Bella és Kojiro harciállásba helyezkedve figyelte a fekete ruhás női alakot, aki kiszállt a helikopterből. A jármű oldalán hatalmas fehér betűkkel az NKK felirat díszelgett, így mosolyogva intettem Pokémonjaimnak, hogy nincsen semmi probléma, megnyugodhatnak.
|
Ez a micsoda már megint csipog, hihetetlen! Az embert nem hagyják nyugodton sohasem, komolyan átgondoltam én ezt? – tettem fel a kérdést már számtalanszor magamnak az eddigi 17 évem során – Nem elég a hangüzenet hosszú és számomra felfoghatatlan (aki nem akar valamit annak bárki magyarázhat bármit, bármilyen erőszakosan) hosszúsága, még egy mellékletet is kapok a résztvevők listájáról komoly, kit érdekel?
Rustbro városban szálltam a PokémonCenterben előzőnap, hosszú út volt ide Oldale városból, de ezt a koordinátát kaptam meg gyülekezési helynek. Nem szuper, még én ugralják? Azonban hű társaim mellett a mocskos Petalburg erdőn való átjutás sem volt nagy was ist das.
A Centerben természetesen kaptam egy hálótársat az estére. Inkább fizettem volna többet mint, hogy az egy darab jelvényével villogó kis vakarcsot hallgassam egész este, és a csaholó Growlitheját. Elmondása szerint vele győzte le Roxannét.
Megsúgom, tuti átverték azzal a jelvénnyel, idióta!
A reggelinél még engem állított be a surmó bunkónak! Nem sült le a pofájáról a bőr? – mindegy is, kacarásszanak csak magukban! –
Meg is kapták, ami járt nekik, végig nézhették, ahogy értem magánhelikopter érkezik a városba, ők meg rohangálhatnak a retkes tornacsukáikban és törhetik a seggüket a rozoga Csepel biciklijeiken.
Én José Mendoza vagyok! Megérdemlek egy magánrepülőt! A járműbe beszállva a két kezemet felemelve a megfelelő ujjtartással fejeztem ki a véleményem a pórnép számára!
Az út során Wurmpleval, új társammal ismerkedtem, kicsit magának valónak bizonyult, de biztosan csak a gazdájára próbált hasonlítani. Imádni való kis teremtmény! Spheal pedig gyakorlatilag ügyet sem vetett rá az ölembe pihengetve.
Mire épp kezdtem magam jól érezni a pezsgőszürcsölgetés közben, addigra a cseléd zavart meg, hogy megérkeztünk.
Körbe tekintve felmértem, hogy a többi jelentkezőt is ide szállították, majd alig megérkezve egyik másik szolgáló mutatkozik be. Ennél rosszabb fogadtatásba remélem nem lesz részem többször. Egy lakáj üdvözöl? – ment bennem fel a pumpa, azonban jól álcáztam az én arcom mindig feszes és kifejezés nélküli, nehogy már kikotyogjak mindent egy mimikával! –
Egyesek bennfentesek is, ahogy látom jobb, ha szemmel tartom ezt a Foxy nevezetű srácot!
Izgulni ugyan, miért? A palota megfelelő volt, ezt is vártam el, legalább valamifel elégedett lehetek, fényezett cipőm sarka kopogott a finomra dolgozott márványon, hangja csiklandozóan hatott.
A felkészülésre adott két óra remek alkalom volt, hogy lemoshassam magamról az út fáradalmait, a hatalmas kád, mely maszírozó szolgáltatásokkal is bírt megadta a megfelelő élveztet, a maradék egy óra pedig éppen elég volt, hogy a ruháimat behajtogathassam a gardrób polcaiba. Át is öltöztem, egy bordó selyeminget választottam, hozzá egy fekete slimesített nadrágot, az öv táskám keresztben a vállam alatt vettem át, egy fokkal stílusosabbnak tűnt. Utáltam, de valamiben tartani kellett Spheal és Wurmple labdáját, valamint a Spheal kekszeit, és készültem némi gyógyszerrel is minden eshetőségre!
A fogadóterembe percre pontosan érkeztem, ahogy kell, és azonnal meg is kezdődött a folytatás.
José |
Kicsit meglepődtem, mikor aztmondták külön magánhelikopter érkezik szállításomra, először én sem hittem el, de tényleg így történt. Mikor odaértem a találkozóhelyre, ott volt a helikopter, nem gondoltam volna hogy ennyire "puccos" lesz ez a dolog. De nem csak egy helikopter volt ott, hanem egy szőkehajú fiatalember is, akinek a nevét is megtudtam, Shiro.
Az úton elég sokat beszélgettünk, több mindent is megtudtam róla, például hogy szeret úszni, pont ezért nem véletlenül lett Poliwag a kezdőpokemonja és hogy van egy másik zsebszörnye is, aki nem más mint egy cyndaquill. - Az utazás közben az ablakon kinézve gyönyörű táj volt megszemlélhető, tele folyókkal, erdőkkel, a kedvencem az volt mikor belementünk egy hatalmas bárányfelhőbe, olyan volt, mintha egy óriási vattacukor belsejébe furakodtuk volna be magunkat. - Leszálláskor elköszöntünk egymástól, és itt elváltak útjaink.
A gyülekező után mindenki felsorakozott a recepció előtt hogy átvegye a szobakulcsát. Az én szobám... Hát hogy is mondjam... Elég "díszes" volt, konkrétan a bútorokhoz alig merten hozzányúlni, mivel látszódott hogy méregdrága antik furnitúrák. Miután leteszteltem az ágy kényelmességét, hogy megfelel-e "elvárásaimnak", nem is tétlenkedtem sokáig, előhívtam Mareepet és Hoothootot, hogy együtt felfedezzük a kastélyt.
Hát mit ne mondjak, volt mit felfedezni, a kastély hatalmasan nagy volt. Meglátogatott helyiségek közül 2-t emelnék ki. Az első az egy gyönyörű virágoskert, amely a kúria mellett helyezkedett el, de még így is hozzá tartozott. Ezt azért emeltem ki igazán, mert a pokéim ezt a helyet kedvelték a leginkább. Főleg Mareep, nagyon teszett neki hogy a virágok közt ugrándozhatott. A második helyiség amit ki szeretnék emelni az a wc... igen, a WC. De hogy miért? Konkrétan az a mellékhelység olyan tiszta volt, mintha még senki nem használta volna azelőtt. Jobban van takarítva mint ahogy az én régi szobám valaha is volt! |
Sinnoh relatíve hűvös klímája után nem tudtam nem várni az Unovába történő látogatást. Togepi és Ralts hasonlóan álltak hozza az utazásunkhoz. Az utat hajóval tettük meg, az alatt is erősítve kis csapatunk kötelékeit. Ralts eleinte rettegett Togepitől a Dark Void-os akciója után, mely során majdnem megmerényelte a szerencsés Metronómnak köszönhetően, ám úgy tűnt, kezdik megszokni egymást. A kis pszichopokénál időnként beüt a PTSD ugyan, amikor Togepi direkt heccelni kezdi, ilyenkor hangos kergetőzésbe kezdenek. Jómagam, és a hajó többi utasa nem tudtuk nem mulattatónak és aranyosnak találni a látványt.
A hajóút során lényegében télből a tavaszba kerültünk át. Eleinte még úszó jégtáblák tarkították a láthatárt, melyeken valamerről Shinnoh-ba keveredett Sphealek és Sealek süttették magukat. A barátságos fókapokémonok jókedvűen integettek uszonyaikkal, amikor a közelükbe értünk. Az utunkat lágy tengeri szellő kísérte, melyet seregnyi Wingull lovagolt meg kecsesen. Végül elértük a Unova régiót körülvevő melegebb tengerrészt, itt már az élővilág is változatosabb volt, megannyi vízi pokémonnal.
Miután kikötöttünk, "rövid" városnézésbe kezdtem pokémonjaimmal, mely kicsit elhúzódott. Késve értünk oda a kúriához, ám ez nem tartott vissza abban, hogy azt is körbejárjuk és gyönyörködjünk benne. Konstatáltam pokémonjaimnak, hogy én is ilyet akarok majd venni, ha nagy leszek, bár az árak nem túl biztatóak.. A nagy ábrándozás közben véletlen ráléptem egy pázsitra, melyre nem kellett volna, ezért a kertész megkergetett minket gereblyéje és felbőszült Herdierje társaságában.
Végül bemenekültünk előlük a kúriába, ahol nagynehezen megtaláltuk kicsiny, ám annál otthonosabb szobánkat, melybe be is fészkeltük magunkat. |
Mint egyetlen Unovai koordinátor élvezhettem a limuzin nyújtotta kényelmet a pokemonjaim Shinx, Snivy és Pidove társaságában. Eddig még csak igen kevesett sikerült felfedeznem a régioból, így a tekintettem egész végig a mezőkre szegeződött, majd az azokat felváltó erdőkre és hegyekre figyeltem. Snivy az ölemben pihent, miközben a másik két pokemon egymással játszott. Pár óra múlva meg is érkeztünk a kúriához. Velünk egyidőben néhány helikopter is leszállt. Azt kell, hogy mondjam, jó néhányan voltunk, bár ez előre látható volt, hiszen egy Honey által szervezett edzőtábort nem sokan szeretnének kihagyni, főleg úgy, hogy az NKK is részese a dolognak. Mikor már kész tömeggé csoportosultunk, Bria útbaigazított bennünket és hasznos információval is szolgált. Beálltam a sorba a többiek mögé, majd miután kézhez kaptam a kulcsot, a szobám felé igyekeztem. Mint várható volt minden ragyogot és a dísztárgyakról is csak ugy sütött az értékes szó. Egy gyors kört tettem a lakosztályban, hogy azért rám ne szóljanak, hogy 1 percet se tölöttem idebenn. Néhány fontosabb dolgomat kivettem a hátitáskámból, majd visszahívam a pokemonokat a labdájukba. Kiváncsi voltam, vajon mégis milyen nagy ez az épület így felfedezésre indultam. Egy óra múltán már annyira unalmasnak bizonyult ez az egész, hogy már egyszerűen taszítonak tetszet ez a sok drágaság, az állandó mozgásról nem is beszélve, amit a személyzetnek köszönhettem. A természet egyre csábítóbb volt, ahogy kinéztem az ablakokon. A Hall-ban a teremfőnök nem szívesen vette tudomásul, hogy már 1 órával előbb lemerészkedtem és elhagytam az épületet de ez van, nincs aki megállítson! Az erdő széle épp tökéletesnek bizonyult egy kis lazításhoz. A nap hét ágra sütött, lágy szellő fújt, volt árnyék, természet, mi más kell még? Előhívtam a társaimat, majd mindannyian elfoglaltuk magunkat valamivel. A három jómadás fel-le rohangált a fűben, miközben kergették egymást. Én kinéztem magamnak egy pofás vastag faágat, majd fel is másztam rá. Kényelmesen elhelyezkedtem, majd onnan figyeltem a pokemonjaimat, hallgatam a szelet, a madarak énekét... És eltünődtem azon, hogy vajon mit is értet Bria az a bizonyos mondata alatt, hogy "No és persze az épület mögött húzódó erdőben." Kiváncsi voltam a ránk váró feladatokra és már alig vártam, hogy elkezdődjön a kihívások sora. Az utolsó szabad 10 percemben visszaindultam a Hallba. |
Miután elmondták mindazt, amit tudnunk kell gondoltam a recepció felé veszem az utamat. Miért is ne tenném? Hiszen 2 óránk van felkészülni és ennyi bőven elég egy kiadós pihenésre.
- Jó napot szeretném elkérni a lakosztályomnak a kulcsát. A nevem Yagi.
Miután megkaptam a kulcsomat egy hosszas séta után megérkeztem a szobám ajtajához. Be helyeztem a kulcsot a helyére és kinyitottam azt. Úgy néz ki, hogy ugyan az van itt bent, amit el mondtak pár perccel ezelőtt, gondoltam magamban. Bementem és igazából ki sem csomagoltam a bőröndömet, hiszen nem tudni, hogy pontosan hol is fogjuk elfoglalni a végleges szobánkat. Mindent ami útban volt ledobáltam egy asztalra, majd gondoltam befekszem az ágyba egy kiadós pihenőre.
Sikerült időben felkelnem, hogy egy percet se késsek a megbeszélésről. Magamhoz vettem mindent ami fontos volt és elindultam a Lobby felé. Siettem, hogy tényleg ne késsek akár egy percet sem. |
[24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
