Torkoal támadása felforrosította a levegőt. A harctér mindkét felén egy sikeres koordinátor állt. A túlhevülés talált. A kék sarokban álló koordinátor pokemonja ájultan zuhant a földre. A kidőlt pokemon trénere számára lelassult az idő. 

Üdvrivalgás. A közönség tapsvihara elsöpörte a harc eddigi izgalmait. A színpad fényei minden szemet elkápráztattak tündöklésükkel. A győzelmi kürt hangosan szólt, miközben a zsűri állva tapsolt. Sheila a piros sarokban állt. Szemeiben a boldogság mindent elsöprő adrenalinlökete tündökölt. Ellenfele erőtlenül szemlélte a történéseket. Az ő kék íriszeiben a csalódottság ülepedett meg. 

Visszahívta zsebszörnyét a labdájába. Megdicsérte volna a kemény küzdelemért, de a száját még egy halk szó sem tudta elhagyni. Ahogy fejét lehajtva sétált le a színpadról egyre távolodott a győzelmi zajoktól. A Lobbyba érve mindenki szeme a képernyőre volt szegezve. Amikor meglátták, hogy belépett a lány, kellemetlenül néztek át rajta. Felfogták, hogy ő is itt van, de nem tudtak a szemébe nézni. Mindenki tisztában volt vele, hogy mi is forgott számára a kockán. Megnyugtatni nem tudták volna, és nem is akarták. Valahol még örültek is a veszteségének. Ő volt a gyűlölt ellenség szerepében. Pedig sosem kérte ezt. Rákényszerítették. Így alakult. A média befolyása, egy szörnyű véletlen és a családja volt mindennek az okozója. Ezek tudatában nem haragudott senkire, és mindenkire egyidőben. Szenvedett. El sem akart jönni erre a versenyre. Az óriási nyomás alatt megroppant egy pillanatra, és végigfutott arcán egy könnycsepp. Azt kívánta bárcsak visszatérnének hozzá régi barátai és átölelnék őt. Ha valaki azt mondaná neki, hogy minden rendben lesz....Bárcsak.. De ez már soha nem fog megtörténni. Ő már veszett ügy. Keserűen törölte le a könnycseppet, és megrázta a fejét. Ő Estée Nero. Nem szabad gyengeséget mutatnia. Leült egy székre, várva ami bizonyosan elkövetkezik majd. Nem sokat kellett morfondíroznia mit mond majd édesapjának, mert a férfi pár perc múlva dühösen rontott be a terembe. Estée teste összerezzent. Apja fekete öltönybe volt öltözve, és két testőr vigyázott rá. Estée görnyedő teste felé magasodott. 

- Haszontalan! - a szavak késként hatoltak a lány szívébe. Nem szólt semmit. Fejét lehajtva tűrte, ahogy megalázzák versenytársai szeme láttára. 

- Tudod te mennyi pénzt öltem abba, hogy te itt lehess egyáltalán? Bizalmat szavaztam neked, kockára tettem a nevem. És látod mit tettél? Bemocskoltad azt. Te hálátlan. - ostorozta tovább a lányát. Estée egyik fülén be, másikon kimentek a szavak. Máshogy nem bírt volna túllépni a bántó szavakon. 

- Nézz magadra... Itt görnyedsz, akár egy igazi vesztes.  - folytatta apja a verbális bántalmazást.

- Add ide a pokelabdáid! - üvöltött rá. A lány ijedten ugrott meg. Nem hezitált egy pillanatra sem. Az övére erősített labdákat egyesével vette le, és adta oda apja embereinek. A társai voltak mindannyian. De nem érzett fájdalmat. Megszokta már, hogy ha hibázik, elszakítják tőle a barátait. Az első néhány eset óriási fájdalmat okozott neki, talán ezért alakult ki benne ez a fajta érzelmi eltávolodás kritikus helyzetekben. 

- Most pedig irány az autó! - fogta meg a lány vékony, elbágyadt kezeit és kirángatta őt a teremből. A jelenlévők megszörnyülködtek, de egy szót sem szóltak. Köztudott volt, hogy a Nero család ügyeibe nem szabad beleszólni. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.